Szinte tavasziasan langyos időjárású, novemberi délelőttön találkoztunk Bencsik Tamarával, aki örömmel vállalta, hogy az AVON Szivárvány magazin sminkoldalainak modellje legyen. Közvetlensége, vidámsága ezen a napon olyan volt, mint a hosszú tél után a ragyogó márciusi napsütés. Mindennek örült: a szemhéjára került extravagáns színeknek, az AVON legújabb ékszereinek, fotósunk, Szabó Adél által elkapott egy-egy jó pillanatnak, beállításnak. Horváth Kitti, a sminkesünk is nagyon élvezte a közös munkát, hiszen szabadon szárnyalhatott a fantáziája: hibátlan, világos bőréhez, világoskék szemeihez, sötétbarna hajához Tamarának tulajdonképpen minden jól áll. Fiatalsága, nyitottsága, divatszeretete szinte megkövetelte, hogy ne egy hagyományos, hétköznapi smink készüljön. Egyéniségéhez épp úgy passzolt a csillogás, az elegancia, a farmer és a kötött holmik, mint az erős szemfestés vagy a pasztell árnyalatok.
A 22 éves szabadkai lány a fotózás után készséggel válaszolt a kérdéseimre. Tamara, miközben néztem, milyen örömmel, lazán, sokszor mókázva pózolsz a fényképezőgép előtt, eszembe jutott az, amikor tavaly a Megasztárban, az Ima című dal csodálatos, drámai erejű előadásával könnyeket csaltál a közönség és a zsűri szemébe…. Igen, mindkettő én vagyok…A zenében is két végletet szeretek: a dallamos, popos dalokat és a mély érzelmek kifejezésére alkalmas balladákat. Közel állnak hozzám a lírikus dalok, de mint minden fiatal, én is szeretem, ha sodor a ritmus, szeretem a pörgést, a változatosságot. Ezért is költöztem Budapestre, itt több lehetőségem van az éneklésre, tanulásra is, no meg itt él a szerelmem, akivel 1 éve ismerjük egymást. Pihenni azonban igazán Szabadkán tudok: az ottani nyugalom, az otthoni környezet, a család, a barátok, a gyerekkori emlékek mindig feltöltenek. Egyaránt ismert vagy Szerbiában és Magyarországon is. Milyen érzés népszerűnek lenni? Nagyon élvezem! Az emberek felismernek, megszólítanak az utcán, a boltban, szórakozó- helyeken, bárhol, ahol megfordulok. Autogramot kérnek, közös fotót készítenek velem. A honlapomon keresztül szoktam chatelni a rajongóimmal, itt volt, hogy fiúügyekben kértek tanácsot, de akadt, aki énekesi pályájának elkezdéséhez kért segítséget tőlem. Pár hete látható a zenecsatornákon az új videokliped. Ebben nem csak nagyszerűen énekelsz, hanem kiválóan táncolsz is. Igen, nagyon élveztem ezt a munkát! A filmben szereplő táncos lányokkal most egy színpadi produkción dolgozunk, remélem, elnyeri majd a közönség tetszését. A nyáron megjelent CD-dnek is lesz folytatása? Igen, tervezek egy olyan albumot, amin a saját szerzeményeim szerepelnek. Most ezen dolgozom, írom az új dalokat. Szeretném megmutatni a világnak, milyen is vagyok valójában: egy kicsit érzelmes, egy kicsit misztikus, de ugyanakkor vagány, szexi, tüzes, mai fiatal lány. A fiatalok szívesen festik magukat. Gyakran sminkelsz? Minden nap! Hétköznapra alapozó, szempillaspirál, szájfény – ezek nélkül szinte ki sem teszem a lábam az utcára! Alkalmakra, színpadra nagyon kedvelem az erős színeket, a feketét, de ilyenkor jöhetnek a csillámok is! Az AVON-nal találkoztál korábban? Igen, persze! Sőt, otthon Szabadkán Tanácsadónő is voltam! A suliban az osztálytársaimnak ajánlottam az AVON termékeket nagy örömmel. Sajnos mostanában nem nagyon jut időm erre, de az AVON kozmetikumokat, divatkiegészítőket ugyanúgy szeretem! Kedvenceim a szempillaspirálok és a szájfények, de évek óta nagyon kedvelem a Far Away illatot is. Boldog voltam, amikor felléphettem a szeptemberi, budapesti AVON Koordinátori Konferencián. Elegáns, impozáns, káprázatos program szereplője lehettem, és fantasztikus volt a közönség is! További sok sikert kívánunk, és szeretettel visszavárunk az AVON rendezvényeire! Torma Anna SMINK Előkészítés: Horváth Kitti sminkes, Tamara normál típusú bőrét a sminkeléshez a Planet Spa fehér tea arctisztítóval és arctisztító tonikkal, valamint a Liív Botanicals vitalizáló nappali krémmel (SPF 20) készítette elő. Sztár smink Alapozóink közül a Bőrszínhez igazodó természetes hatású folyékony alapozó Creamy Natural árnyalatát, a mattításhoz, rögzítéshez a Bőrszínhez igazodó hidratáló kőpúderből a Fairt választotta. A szép ívű szemöldök a Négyrészes szemhéjpúder Mocha Latte árnyalatától lett hangsúlyosabb. A világoskék szemek kiemelését az XXL kétvégű szemceruza Plum Passion and Angel Mist színeivel, majd a Kompakt arcpirosító árnyalatainak használatával kezdte. Érdekes hatást ért el Kitti azzal, hogy a szemhéj belső felére az Egyrészes szemhéjpúder Pale Gold színét vitte fel. Tamara szempilláit a SuperShock fekete szempillaspirállal emelte ki. Az arccsontra és a halántékra a Jillian Dempsey arcpirosító került. Végül az ajkakat a Glazewear Sparkle szájfény Sugar Cane árnyalatával színezte. Csillogó (Mega)sztár smink Kitti az előbbi sminket „bolondította meg” egy kis csillogással, így máris alkalmivá tette azt. Előtte még egy belső kontúrt húzott Tamara szemében a fekete Jillian Dempsey professzionális szemceruzával. A szemekre a Color Trend család csillámló szemhéjpúderei közül a Golden Visiont használta. Az orcákat tovább hangsúlyozta az Arcpirosító gyöngyökkel. | 

|